Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül

2024. december 21. 22:16

Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.

2024. december 21. 22:16
null

Ha Putyin támad, készen kell állnunk a háborúra” – jelentette ki a német védelmi miniszter, hangsúlyozva az ország védelmi képességeinek megerősítését. A Der Spiegel cikke szerint Boris Pistorius elmondta, hogy a Bundeswehrnek „hadra foghatónak” kell lennie, hogy felkészüljön egy esetleges konfliktusra.

A lap beszámolója szerint Boris Pistorius legalább 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz a 2028-tól a fokozódó biztonsági kihívások miatt. Majd hozzátette:

Ha Putyin támad, képesnek kell lennünk háborút vívni.

A miniszter a Schuldenbremse (az alkotmányba foglalt adósságfék) reformját javasolta, hogy kielégíthetők legyenek a romló biztonsági helyzet miatti igények – mind a külső fenyegetettség, azaz a háború, mind pedig a belső veszélyek, így szélsőséges politikai csoportok megerősödése okán.

Közben Donald Trump leendő amerikai elnök a NATO-partnerektől költségvetésük GDP-arányos növelését kérte, akár 5%-ra is, ami további terheket róhat Németországra – mutat rá a lap.

Ezt is ajánljuk a témában

A védelmi miniszter úgy látja, hogy a hadseregnek fel kell készülnie a külföldi bevetésre is, amennyiben békefenntartó csapatoknak kell biztosítaniuk a tűzszünetet Ukrajnában. „Németország, mint Európa legnagyobb NATO-tagországa és Európa legnagyobb gazdasága nem állhatna tétlenül a háttérben” – mondta Pistorius. Ugyanakkor világossá tette: „Amíg a háborúnak nincs vége, addig nem lesznek német katonák ukrán földön”.

Nyitókép: HALIL SAGIRKAYA / ANADOLU / Anadolu via AFP

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. december 22. 17:37
5% ?? Trump ki akar lépni...
Janika50
2024. december 22. 17:07
Borisz, esetleg Boriska a helyes megszólittás? Nem tudom, esetünkben mindegy. Ezzel a nyilatkozatával kivivta azt a kétes dicsőséget, hogy ő a valaha szebbnapokat látott Németország magyarpétere. Mert ekkora emeletes marhaságot csak az ilyen fazonok képessek mondani. Agyaska, véletlenül eltévesztette az ellenséget. Már ott van a hazájában. Bajuszos, szakállas németek. Álltalában Alik, Mohamedek. Amikor aktuális lesz, simán átveszik a hatalmat.És a szőke, kékszemü, szeplős árjafajta, kérdés nélkül átadja majd nekik a hatalma. Kérem, ha az oroszok oda mennének, az a felszabadittásuk lenne. Nem úgy ahogy nállunk voltak a dúlások. (Tatárdúlás, török dúlás, felszabadúúúúúlás.)
billysparks
2024. december 22. 16:47
Ja, csak Putyin nem támad.
madre79
2024. december 22. 15:28
Más teendőjük nincs is? Már minden OK a maradék Németországban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!